Dr. Kovács Krisztián

Ingatlanos ügyvéd Budapesten

2018-ban beválasztottak a három legjobb 30 év alatti jogász közé a Wolters Kluwer Jogászdíjon, 2019-ben az általam vezetett peres csoport lett az év peres csapata, 2020-2021-ben pedig beválasztottak a 6 legjobb adójogász közé. Rendszeresen adok jogi véleményt – akár ingatlanjog témában – a sajtónak, megkeresett már az index.hu, a 24.hu (ide vagy ide kattintva) és a Blikk is szakvélemény adására. Csinált velem interjút a jogaszvilag.hu és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is. Emellett a HR-Portál munkajogi szakértőjeként is rendszeresen válaszolok munkavállalói kérdésekre. De kedvenc területem természetesen az ingatlanjog – ez talán el is várható egy ingatlan ügyvédtől Budapesten.

A jogi egyetemen (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar) ingatlan adásvételekről is tanítok, illetve több hallgatóm is írt már nálam szakdolgozatot vagy évfolyamdolgozatot az ingatlan adásvételek gyakori hibáiról vagy az ingatlanos ügyvédi műhibákról adásvételek során. Heti szinten szerkesztek lakás adásvételi szerződéseket és járok el a két budapesti földhivatal előtt, ismerem az ügyintézők elvárásait.

ADÁSVÉTEL ÜGYVÉD

Természetes, hogy le akarja ellenőrizni azt, akire élete egyik legnagyobb ügyletét, az ingatlan vásárlását kívánja éppen rábízni, ebben is tudok Önnek segíteni:

  • kérem nézze meg a már több mint 13 ezer követőt számláló Facebook oldalam;
  • tájékozódjon a Youtube videóimról;
  • nézze meg a MarkMyProfessor oldalon, hogy mit gondolnak rólam az egyetemi hallgatóim;
  • nézze meg a Magyar Tudományos Művek Tárában, hogy hány publikációval rendelkezem;
  • végül nézze meg az oldalon a blogcikkeimet ingatlan adásvételi szerződés témában, melyekből akkor is sokat tanulhat, ha végül nem engem választana, hogy megírjam és ellenjegyezzem az ingatlan adásvételi szerződését.

LAKÁSVÁSÁRLÁS KÖLTSÉGEI

Nem légitársaság vagyok, így a díjazásom, az ingatlanos ügyvédi költségek 100%-ig nyilvánosak és átláthatóak, az ügyvédi munkadíj tartalmazza a tulajdoni lap és a földhivatali ügyintézés díját egy normál ingatlan adásvételnél – így a lakásvásárlás költségei tervezhetők. Kizárólag teljes csomagban nyújtom az ingatlan adásvétellel kapcsolatos ingatlan ügyvédi szolgáltatásokat. Ne feledje, hogy bár a lakásvásárlás költségei közül az ingatlanos ügyvédi munkadíj az egyik legkisebb szelet, érdemes már a lakás kiválasztásakor tudni, hogy mennyit kell rá szánnia.

Mit jelent ez?

Egy átlagos közreműködő mondjuk külföldön, egy másik országban elkérheti az ingatlanos ügyvédi munkadíjat, majd külön a tulajdoni lap díját, majd külön a földhivatali díjakat, postázási költségeket és így tovább, majd a végén Önnek is eszébe jut, hogy de akkor miért mondta, hogy „x” forintba/euróba fog kerülni, hiszen nem annyit fizetett. Az ingatlan adásvétel ügyvédi díj csak egy része volt a lakásvásárlás közvetlen költségeinek. Nálam ilyen nincs: mindig pontosan annyit fizet, amennyiben az elején megállapodtunk! Ha egyedi ingatlanos ügyvédi díjszabás érdekli, akkor vegye fel velem a kapcsolatot – különösen ha nagy értékű ingatlan adásvétel előtt áll.

MIÉRT VÁLASSZON ENGEM?

Céltudatosság

Nálam nincs mellébeszélés, nincs hitegetés. Az oldalon sem írok semmit többes számban, ennek oka, hogy egyedül dolgozom és nem is szeretném ezt máshogy feltüntetni, ez ugyanis előny Önnek, nem pedig hátrány. Van egy irodám és van egy tárgyaló, amit használok. A nagy irodát, sok alkalmazottat ugyanis az ügyvédi munkadíj fedezi – aminek magasabbnak kell lenni, ha nagy helyen és sokan vagyunk Én csak hatékonyan ki akarom Önt szolgálni az ingatlan adásvétele során. Ezzel alacsonyabbak lesznek a lakásvásárlás költségei is, ez ellen feltehetőleg nincs kifogása. Süppedős fotelem és Iustitia szobrom sincs, így más ingatlan ügyvédhez kell mennie, ha hagyományosabb ingatlan adásvételt szeretne. Pénzszámoló gépem viszont van, így gyorsabb és pontosabb lehet az ingatlan adásvétel folyamata, nekem pedig tudnak átutalással is fizetni.

Ügyvédi munkadíj - kiszámíthatóság

Nem vagyok a legolcsóbb az ügyvédi munkadíj terén, de nem is törekszem rá. Meggyőződésem, hogy Ön sem „a legolcsóbb parizerből 10 szeletet” felkiáltással áll be a csemegepulthoz a boltban és két kőműves közül sem a feleannyit kérő, szakadt kisbusszal és be nem jelentett alkalmazottal érkező szakit fogja megbízni a télikert kivitelezésével – miért lenne tehát ez szempont, a lakásvásárlás költségeinek mérlegelése során? Természetesen fontos, hogy értékarányos szolgáltatást kap a pénzéért. Nálam annyit fog fizetni amennyit megbeszéltünk és minden alkalommal számlát is kap erről. Nincs külön tulajdoni lap díja, földhivatali díj, benzinköltség, fénymásolási díj, így az ingatlan adásvételi szerződés ügyvédi díj mellett a lakásvásárlás költségei is tervezhetők. Vagy fix díjon vagy az ingatlan értékének bizonyos százaléka alapján nyújtom a szolgáltatásomat, amiben már az eljárás kezdetén megállapodunk. Nem írunk be sem kevesebbet, sem pedig többet a szerződésbe – sem az ügyvédi megbízási szerződésbe, sem az ingatlan adásvételi szerződésbe. Nem írunk ajándékozási szerződést az ingatlan adásvételi szerződés helyett, hogy kijátsszuk az elővásárlási joggal rendelkező jogosultakat. Ha ilyenben gondolkodik, akkor nyugodtan keressen mást, hozzám hiába kér időpontot – van elég ingatlan adásvétellel foglalkozó ügyvéd Budapesten.

Ingatlanjogász tapasztalat

20 év tapasztalatot 20 év alatt lehet megszerezni, de tapasztalat és tapasztalat közt is van különbség. Csinál hőszigetelést egy generálkivitelező is, mondjuk évente négyszer, a kifejezetten hőszigetelést végző cég pedig kéthetente egyet, azaz évente mondjuk húszat. Öt év alatt az egyik húszat csinál, a másik százat – kiszámoltam ne aggódjon, a sztereotípiákkal szemben ez is megy az ügyvédeknek. Melyikkel dolgoztatna, ha hőszigetelésre van szüksége? Én heti szinten koptatom a szárazbélyegzőt az ingatlan adásvételeknél, választana olyat aki tavaly csinált utoljára, de legalább 20 éve a pályán van? Nem bűn 20 éve az ügyvédi pályán lenni, nem ezt mondom, csak hogy ez önmagában nem érték, ha adásvételi szerződést szeretne kötni. Az ingatlan eladás és ingatlan vásárlás menete időről időre változik, az ingatlanjogban mindig tudnak újat kitalálni, ezeket egy ingatlan ügyvédnek heti szinten követnie kell. Az elővásárlási joggal kapcsolatos gyakorlat például néhány hónap alatt változott meg, azóta az ingatlanjogászok sokszor csak fogják a fejüket, hogy mit vár el tőlük a földhivatal egy-egy ingatlan adásvétel kapcsán.

Ingatlan eladás és vásárlás adózása

Adózási kérdések ingatlan vásárlás kapcsán – az ingatlan adásvétel egyéb költségei. Az adótanácsadó képzést a világ egyik legnagyobb adótanácsadó- és könyvvizsgáló cégénél, a PricewaterhouseCoopers (PwC) magyarországi leányvállalatánál végeztem. Ügyvédként fontos számomra, hogy az adásvételi szerződésekben a kapcsolódó kérdésekről is tájékoztatást adjak. Ha bármilyen legális módszerrel csökkenteni tudjuk az ingatlan eladása utáni adóját vagy lakásvásárlási illetékét, arra felhívom a figyelmét az ingatlan adásvétel során. A lakásvásárlás költségei jogszerűen csökkenthetők, ezeket ki kell használni, ezt is megfizeti az ügyvédi munkadíjjal. Felhívom a figyelmét arra is, hogy mi a teendője örökölt ingatlan eladása utáni adózásnál, mikor kell benyújtania a bevallást és milyen költségeket vehet figyelembe. Nem vállalok sikamlós, jogszabályi alappal nem rendelkező „trükköket”, mint például haszonélvezeti jog alapításokat a lakásvásárlási illeték csökkentése érdekében – arról, hogy miért jogellenes ez a megoldás és miért lesz nagyon drága, mikor az adóhatóság algoritmusát ráállítja ezeket az ügyletekre ide kattintva talál információt.

Ingatlanjog hozzáértés

Csak azzal foglalkozom, amihez értek. Nem vállalok ezért például termőföldekkel kapcsolatos ügyeket, az egy külön szakma, helyette inkább megcsinálok két hagyományos ingatlan adásvételt. Oktatom, csinálom az ingatlan adásvételeket, emellett nem szeretném és nem is fogom azt a látszatot kelteni, hogy mindenhez értek. Az adásvételi szerződéseknél például ismerem az összes nagybank elvárásait – melyeket azonban így is minden alkalommal újfent leellenőrzök. Az ingatlanjog változásait követni egész embert kíván, ingatlan ügyvédként a tulajdonjog bejegyzése mellett sok más dologra is figyelnem kell, például hogy ne sértsük meg az elővásárlási jogot, amennyiben van ilyennel rendelkező, az ügyvédi ellenjegyzés szabályaival is tisztában kell lenni. Abban is tanácsot adok, hogy hogyan tud felkészülni az ingatlan adásvételre, már a lakásnézés kezdetétől kezdve.

Állami támogatások lakásvásárlásnál

Ingatlan ügyvédként ismerem a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), a babaváró támogatás, a felújítási támogatás és hitel, valamint sok más támogatás részletszabályait, rendszeresen írok is róluk bejegyzéseket. A támogatott hitelek igénybevételéhez hitelközvetítővel is tudok segíteni, aki biztosan megtalálja az Önnek való megoldást. A támogatások kapcsán nem csak a felvételkor kell résen lenni: tudta például, hogy ha mondjuk 3 gyermeket tervez, akkor nem éri meg a hitelét végtörleszteni a harmadik gyermek megszületése előtt (még akkor sem ha rendelkezésre áll erre a pénz), mert akár 5 millió Ft állami támogatásról is lemondhat ezzel? A lakásvásárlás költségei már azzal is csökkenthetők, ha bár nem tervezte CSOK igénybevételét, az ezzel járó lakásvásárlási illetékmentesség miatt már elgondolkozik rajta.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás