Elektronikus szerződéskötés

elektronikus szerződéskötés
Facebook
LinkedIn

Elektronikus szerződéskötés alapok

Elektronikus szerződéskötés nem olyan bonyolult, mint azt sokan gondolhatják. Csak elektronikus aláírás kell hozzá. Korábban már itt írtam az elektronikus aláírásokról. Ebben a bejegyzésben pedig az elektronikus cégképviseletről. Nem bonyolult tehát: már ügyfélkapuval is képesek lehetnek ilyen szerződés megkötésére.

Szerződéskötés papír nélkül

Fontos tudni, hogy az ilyen eljárásban egyáltalán nem jelenik meg papír, minden csak számítógépen tárolt fájlként fog megjelenni. Nem nyomtatunk, nem szkennelünk. Egyelőre még furcsának tűnhet az ilyen szerződés, de ugyan olyan bizonyító ereje van, mint a papír alapú szerződéseknek. És azt kell mondani, hogy ez a jövő. Pár éven belül érkezik az elektronikus ingatlan-nyilvántartási eljárás, onnantól kezdve ez lesz a bevett mód.

Aki most ilyen módon szerződik, az kicsit olyan, mintha valaki 6 éve vett elektromos autót. Még nem gyakori, lehet hogy kicsit nehézkes, de aki az elején beleugrik, már letudja a gyerekbetegségeket, mire elterjedt lesz.

Nem minősül elektronikusnak, ha csak szkenneljük az anyagokat. Itt mindenki a saját számítógépén vagy mobiltelefonján írja alá elektronikus aláírással a dokumentumokat. Messze nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. Teljesen felhasználóbarát minden.

Elektronikus szerződéskötés menete

Ebben a bejegyzésben leírtam, hogy hogyan zajlik egy átlagos adásvétel. Egyelőre az elektronikus okiratok banki hiteleknél nem elfogadottak. Ezért jelen állás szerint többnyire ajándékozási szerződések vagy banki hitel nélküli ingatlan adásvételi szerződés esetén alkalmazhatók. Az ingatlan adásvétel menete a következő:

Az eleje az eljárásnak ugyan az mint a hagyományos ingatlan adásvételé. Az ingatlanos ügyvéd elvégzi a felek azonosítását, és az úgynevezett „jübölést”. Az ügyvéd megírja az adásvételi szerződést és a felek leokézzák. Ha ez megvan, az ingatlanos ügyvéd lementi .pdf formátumban és átküldi az egyik félnek, aki az itt írtak szerint aláírja.

Az elkészült fájlt át kell küldeni a másik félnek. Neki is alá kell írnia az adásvételis ügyvéd iránymutatása alapján. Ezt kapja vissza az ügyvéd, aki elektronikus ellenjegyzéssel látja el. Ezt és a kapcsolódó mellékleteket küldi be a földhivatalba az e-papír szolgáltatás igénybevételével.

Meg kell szokni, hogy nincs papíron semmi, de nagyon praktikus és gyors. Nem beszélve arról, hogy kinyílik a világ: egy zalaegerszegi eladónak nem kell a budapesti lakás miatt egy napot elutazgatni, hogy el tudja adni egy nyíregyházi vevőnek.

Kipróbálná? Állok elébe

Ha kipróbálná az ilyen módon történő elektronikus szerződést, akkor állok rendelkezésre. Az ügyvédi munkadíjat ingatlan adásvételnél ide kattintva éri el.

Ide kattintva tudja velem felvenni a kapcsolatot ha adásvételi ügyvédre vagy ingatlan ajándékozási szerződésre van szüksége.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás