Lakásáfa: még tovább lesz 5%

Lakásáfa 5%
Facebook
LinkedIn

Lakásáfa: 5% lett. Maradhat?

Az építőipar adja a GDP körülbelül 6%-át – vagy 1/16 részét, ha így szemléletesebb. Ezért fontos, hogy alapvetően jól működjön, hiszen a közvetett hatása is meglehetősen nagy: a fejlesztésekhez és vásárlásokhoz kölcsönöket vesznek fel, berendezik őket, stb. 2015-ben kitalálták, hogy legyen 5%-os az újépítésű lakások ÁFA-ja, ez be is bikázta a kivitelezéseket – a lakások ettől mondjuk drágábbak lettek, de az tény, hogy a mennyiségben hatalmas változás állt be.

Már az 5%-os lakásáfa első bevezetése is sok szerződéses gondot okozott, a kivezetés meg még nagyobbakat, a jogalkotó így jól fogta meg a kérdést másodjára: a terv az volt, hogy a 2022-ben építési engedélyt szerző kivitelezések még végigmehetnek 5%-os ÁFA-val. Lett volna tehát egy lecsengése a dolognak. Csak hogy az 5%-os ÁFA olyan mint a drog: nagyon jó amikor használják, de leépíti a szervezetet, elszokik a drogmentes léttől és borzasztó nehéz letenni. A külföldi és hazai körülmények oda vezettek, hogy a jogalkotó végülis úgy döntött, hogy a gazdaság nem bírná el, ha hirtelen 22%-ot drágulnának a kivitelezések (ez az 5%-os ÁFA és a 27%-os ÁFA különbözete).

Talán már nem túlzás azt írni, hogy válság közeleg (vagy már itt is van), így a GDP 6%-át adó építőipar teljesítményét nem lehet visszafogni.

Újabb rendeleti jogalkotás, most a lakásáfa

Anno nekünk ez kimaradt az egyetemen, mikor a jogalkotásról tanultunk, de lehet lassan érdemes lesz külön kurzust indítani a joghallgatóknak „Rendeleti kormányzás” néven.  Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben a Kormány 267/2022. (VII. 29.) Korm. rendelete a kedvezményes lakásáfa szabályok módosításáról. A rendelet módosítja az ÁFA törvényt… …tehát megint rendelettel nyúlnak egy törvényhez, ráadásul szükségtelenül. (Megjegyzés: a normális módja az lett volna, ha törvénnyel módosítják az ÁFA-törvényt. Annál is inkább, mert a kormányrendelet hatálya a veszélyhelyzet elmúlásáig tart, tehát úgyis kell majd hozni egy törvényt, ami megerősíti a szabályt – lehetett volna eleve így csinálni) Nem kellett kapkodni, a rendelet ugyanis csak 2023. január 1. napján lép hatályba. Lett volna tehát 4 hónapja az Országgyűlésnek, hogy rendes eljárásban megszavazza.

Az 5% ÁFA módosítás tartalma

A módosítás lényegében azt mondja ki – figyeljenek, mert nehéz követni -, hogy a legfeljebb 300 m2 területű családi házak és a legfeljebb 150 m2 területű lakásokat úgy kell tekinteni, mintha olyan termékek lennének, amik az ÁFA törvény kedvezményes ÁFA-kulcsú termékeket tartalmazó mellékletében vannak.

Én értem, hogy miért nem értik… Szemléltetem inkább képpel:

2023. január 1-től...

Jelenlegi (2022.07.30.) állapot

Áfa törvény
áfatörvény

Elmagyarázom: 2023. január 1-gyel kikerült (volna) a kedvezményes ÁFA kulcsból az újépítésű lakás. Ezért üres az 50-51. sor. De nem módosították rendesen az ÁFA-törvényt, hogy 2023. január 1-től maradjon ugyanúgy az 50-51. pontban a kedvezményes lakásáfa, hanem egy külön jogszabállyal azt mondják, hogy csináljunk úgy, mintha benne lenne a kedvezményes ÁFA kulcsokat tartalmazó mellékletben. Logikus.

Zárszó: 2024. december 31-ig marad a kedvezményes lakásáfa, akkor is ha nem szereznek 2022. december 31-ig építési engedélyt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás